A 40 mumus, a tükör, és az évszakok
„Tükröm, tükröm varázs tükröm, ki a legszebb a vidékünkön?” -tesszük fel a kérdést ősidők óta szinte mindennap, és ez nem csak mese. A feltett kérdésre a tükör minden esetben válaszol. Annak függvényében, hogy milyen lábbal keltünk éppen, annyira vagyunk szépek, nőiesek vagy gyűröttek.
A lélek gyógyítói és az egyházi emberek azt hirdetik, hogy minden teremtmény szép. Igazuk van! De mit is jelent szépnek lenni? Ha mindenki szép, minek a szépségipar (ami lássuk be, a legzordabb gazdasági időszakokat is képes túlélni)?
Ott álltam a tükör elött, korán reggel, az álmoktól meggyötört hálóingemben. Fejemet vakarva néztem magamra és a fentieken merengtem. Aztán eszembe jutott egy film, abból is egy jelenet, ahol egy intergalaktikus űrhajó kapitánya szembe kerül egy ködszerű lénnyel, aminek hatására el kezd elmélkedni a szépség fogalmán.
Első körben megállapította, hogy a szép a csúfnak az ellentéte, de azt is, hogy ezzel a megállapítással még mindig a szubjektív fogalmak terében kóvályog, az objektív megítélés szerinte az volt, hogy a szépség a harmóniában rejlik.
Tá-dám! Mosolygok a tükörképemre.
Kedves olvasó, azért nekünk nem kell galaxisokon át utaznunk, hogy ezt megtudjuk, ugye?
Nő vagyok, és festő. A színek és a szépség rabja, de cseppet sem nárcisztikus.
Aztán elolvastam Luigi Pirandello „Egy, senki és százezer” (Uno, nessuno e centomila, 1926) című könyvét…, majd negyven lettem. Így kezdtem az évet. A 40. évem első reggelén a tükröm valahogy élesebb volt, színesebb is, és kegyetlenebb, mint valaha. Negyven mumus szabadult fel a tükörképből és tapadt az arcomra ránc és bőr(pír) formájában (orvosok rosaceának hívják). Pánikba estem, főleg mert, minél többet bámultam a tükröt, az annál kegyetlenebbül válaszolt.
Pánik.
El kellett volna törnöm a tükröt, de már késő, belenéztem, így azt éreztem most már semmi nem segíthet, sem a költészet, sem a filozófia…., marad az elfogadás…, de hát…, ..és gyötrődtem, már nem láttam tisztán, megszűnt a harmónia. Bár pár nap múltán lecsillapodtam, látszólag beletörődtem, hogy az idő és a gravitáció átalakít lassan, de azt nem tudtam elfogadni, hogy kibillentem a saját egyensúlyomból, erre megoldást kellett találnom.
A barátok.
Szerencsémre nagyon sok jó barátnőm van. Csupa okos, bölcs nők, köztük Bea (Beango) – a stílustervező barátnőm. Amikor elmeséltem neki, hogy úgy érzem diszharmónia keletkezett bennem, hogy a külső nem rezonál a belsőmmel, hogy már csak az alkotásaimban tudok harmóniát teremteni, és hogy néha idegennek látom a testet, amely visszanéz rám a tükörből, akkor ő jött egy javaslattal.
Maradjak nála pár napig, be akar mutatni valakinek, aki talán tud segíteni abban, hogy hazataláljak önmagamban.
Beango Stílusműhelyében, folyamatosak a programok (esztétika, stílus, önismeret, életmód). Bea a saját műhelyfoglalkozásait más, általa meghívott, neves előadókkal egészíti ki annak érdekében, hogy átfogó ismeretekkel és élményekkel szolgálhasson az érdeklődő vendégeknek. A nőiesség klubja, így tudnám összefoglalni. Amig nála vendégeskedtem, addig is folyamatosak voltak a történések.
Egyik nap bemutatta nekem Nagy Izabella szín- és stílustanácsadót, aki a tervezett színtanácsadást jött megtartani. Amint belépett a műhelybe valami különleges dolog történt, a helyiséget elárasztotta a nyár lágy hangulata, hirtelen olyan könnyűvé vált minden. A műhelyben néhány kíváncsi nő (velem együtt), és a házigazdám, aki annyit mondott, most nézd, varázsol. És tényleg. Színmintákat lebegtetett könnyed gesztusokkal, hogy majd kis idővel később, aki ott volt a teremben saját bőrtónusával harmonizáló évszaktípusát megtalálja, és végső soron önmaga belső forrását. Csodálatos, ahogy a színek hatni tudnak.
Na jó, ezt már tudtam. Mint festő alap, hogy elsajátítom a színelméletet, DE az igazság, az, hogy a tükör eléggé szubjektív, és bármennyire is ismernénk a szabályokat, egy jó szakember csodákat művel.
Azóta én is részt vettem a színtanácsadáson, és kiderült, hogy bármennyire is szeretnék tél lenni, én az őszhöz tartozom.
Most, hogy ha tükörbe nézek újból magamat látom. Egységessé vált a testem-lelkem, a bőrhibáim szépségesek, a testemnek legkedvesebb színeibe bugyolálva felszínre tört újból a legvalódibb énem.
Így van az, hogy pontosan 2020-as év az, amikor a 40 mumus feltűnt, hogy helyükre kerüljenek a dolgok.
Tanulság
Nem lehetünk arrogánsak önmagunkkal, és az idővel szemben.
A jelenben létezni; az egyensúly és összhang keresése, megtalálása (legyen szó esztétikáról, lelki-testi egyensúlyról) olyan feladatok, amelyeket nem hagyhatunk figyelmen kívül, amennyiben békében kívánunk élni önmagunkkal és megőriznénk (nem eltakarnánk) a természetes szépségünket.
Nekem ebben volt segítségembe Bea barátsága és szakértelme.
Köszönöm!
Az illusztrációkat készítette Szegedi Alice Torella
A portrét fotózta a Műhely Fotóstúdióban Lévai Réka.
Ha tetszett a cikk, olvasd el ezeket is: