Barion Pixel
személyreszabott gardróbtervezés
6L6C8303
STÍLUS-ÖNISMERET
Öltözködés. Személyiség. Önazonosság.
Stíluskommunikátorként és divattervezőként azt vallom, hogy a ruhád a lelkedben végződik, hogy a megjelenésed tudatos felépítése kívülről-befele is tud gyógyítani. Az én motivációm, végigkísérni téged önmagad megismerésének útján, az öltözködés területén.
 
Kretter Bea stílus-önismereti mentor

Rólam

Tudatos öltözködés, ambíciózus nőknek

2005 óta foglalkozom divattal és ruhatervezéssel. 2017-ben a Glamour jelölt az év divattervezője címre. Előtte felvételt nyertem a TV2 Divatkreátor című tehetségkutató műsorába. Terveztem ruhát Görög Zitának, Falusi Mariannak, Orosz Barbarának és Trokán Nórának.
Három évig társszervezője voltam a ReMese tehetséggondozó csereprogramnak, ennek keretén belül gyerekruhákat alkottam, és bemutatókat szerveztem Budapest neves rendezvényein.
 
Stíluskommunikátorként énidőt adok neked, mely során megkeressük az össszhangot a személyiséged és a ruhatárad között, hogy a megfelelő benyomást és hatást váltsd ki a környezetedből.  Milyen eszközökkel?
 

MIBEN TUDOK SEGÍTENI?

INGYENES bevezető konzultáció

20 perc online beszélgetés, hogy megismerjük egymást

Stílus-önismereti tanácsadás

Személyreszabott iránymutatás stílusod felfedezéséhez

Csoportos stílus-önismeret támogató program

HAMAROSAN
ONLINE

Workshopok

Stílus és kreatív énidő foglalkozások a bajai műhelyben

Ruha(tár)tervezés

Egyedi ruhatervezés és kivitelezés a bajai műhelyben

#éntollam ingyenes tartalmak

Írások öltözködés-önismeret témákban
6L6C8124
A STÍLUSMŰHELY zárt facebook csoport neked szól, ha nőként megtapasztaltál már mélységeket és magasságokat, éhezel arra, hogy minél jobban megsimerd önmagad. Felismerted, hogy valami nem stimmel, keresed a megoldást, hajlandó vagy új célokat kitűzni és ezekért lépéseket is tenni. 
Nem vágysz másra, mint egy kis énidőre, hogy lelassulj, felfrissülj, felzárkózz az aktuális életszakaszodhoz úgy fejben, mint  külsőre, a személyes stílusodban. A cél az, hogy belsőd egyensúlya által megtaláld egyedi stílusod, hogy azt ami belül van megfelelően közvetítsd kifele, a környezetednek. Ezáltal sikeresebb leszel magánéletben és karrierben egyaránt. 
Végigkísérünk téged a belső és külső magabiztossághoz vezető úton, szakmai alátámasztással, a stíluskommunikáció eszközeivel.

INGYENES

BEANGO-MAIL

Olyan, mint a hírlevél, csak sokkal jobb

Interjú

Erdélyből a divatporondra

Ti mondtátok

  • Bea egy vízálló, modern anyagból készült kabátot tervezett nekem. Alakomhoz igazította a fazont, így készítette el ezt az egyedi fantasztikus darabot. Divat, design, funkció jól működik együtt, jól érzem magam benne, én vagyok. Köszönöm szépen a kiváló művészi munkát. Boldogan fogom viselni.

    portre mara
    Varga Mara
    egyéni megrendelő
  • Beát tiszta szívből ajánlom a személyisége, a kreativitása és a tehetsége miatt. Ha bedobok neki egy ötletet, olyan kérdéseket tesz fel, ami bennem addig fel sem merült. Ezekkel a kérdésekkel lesz kényelmes és igazán személyre szabott a ruha. Emberként és szakemberként is vakon bízom benne.

    portre laura
    Beck Laura
    grafomentor
  • Itt kiszakadhatok a hétköznapokból. Mindig tanultam valamit: stílusról, magabiztosságról, színekről, önbizalomról… Köszönöm, hogy a nőkkel a nőkért vagytok!

    portre linda
    Hirthné Füredi Linda
    Stíluselemzés ügyfél
  • Azért szeretek hozzátok járni, mert kiszakadhatok a hétköznapokból. Megtanulok újra nő lenni és nem „csak” anya. Sokat tanulok magamról. Hálás vagyok azért, hogy vagytok!

    portre zsuzsa
    Gardalitsné D. Zsuzsa
    stíluselemzés ügyfél
  • Azért szeretek a Műhelybe járni, és követni a posztokat, mert megerősítetek önmagamban, segítetek hogy szeressem saját magam. Inspiráltok, hogy jobb ember legyek.

    portre ivett
    Horváth Ivett
    könyvelő
Blogmagazin

INSPIRÁLÓ OLVASNIVALÓ

Te melyik stíluskarakter vagy? – Így öltözz önazonosan

A stíluskarakter segítségével kialakítható egy olyan ruhatár, ami kifejez bennünket és segít abban, hogy ruháinkon keresztül kommunikáljunk. Tovább olvasom

A SZÍNELEMZÉS, MINT ÖNISMERETI ESZKÖZ – ISMERD MEG A NÉGY SZÍNTÍPUST RÉSZLETESEN

Önazonosan öltözködni azért érdemes mert gyógyít, mert önbizalmat ad, és mert támogatja a mindennapi életed és a céljaidat. Egy olyan tényező, ami nem Tovább olvasom Tovább olvasom

Hogyan alakíts ki pozitív első benyomást?

Mit gondolnak rólad mások, amikor előszőr találkoztok? Milyen az első benyomás? Egy gyors tesztet adok most a kezedbe magaddal kapcsolatban. Tovább olvasom